“Ha nem mész túl a csúcson, soha nem tudod meg, mi vár rád a túloldalon...”

/Jim Steinman, zeneszerzõ/

 
Főoldal
Mirador
Felkészülés
Túravezetők
Blog Spangola Shantee

  • Bevezető
  • Program
  • Részletek
  • Térkép
  • Képek
  • Mirador TV
  • Vélemények
  • Jelentkezés

BOLÍVIA

Apolobamba és a Huayna Potosí

Ami Peruban Santa Cruz, az Bolíviában az Apolobamba. A perui határtól nem messze fekvő hegység az Andok egyik legkevésbé ismert vidéke. 1990-ben járta be először az Apolobambát egy német utazó, rálelve olyan apró kommunákra, amik addig teljesen el voltak zárva a külvilágtól. Bár itt nem látni 6000-eseket, de a hely egyedi klímája miatt (mögötte már Amazónia fekszik) a csúcsok havasak, így igazi andoki élményben lesz részed. Majd egy héten át vándorolsz a kallawaya indiánok falvai között, nem egyszer 5000 méteres magasságba hágva.

Ezután mi más jelenthetne nagyobb kihívást, mint feljutni egy igazi 6000-esre. A La Paz fölé emelkedő Huayna Potosí Bolívia egyetlen olyan nem vulkáni csúcsa, amire komolyabb hegymászó előképzettség nélkül mehetsz fel. A 3 napos mászás végén 6088 méter magasan állsz majd, ahonnan több, csak expedícióval megközelíthető csúcs tűnik fel, mint az Illampu, az Illimani és az Ancohuma. Ez a túra minden képzeletet felülmúl...

Túrázásra ajánlott időszak Májustól novemberig
 
Fix Időpontok 2011. augusztus 1 - 17.
 
Túra jellemzői info
Fizikai nehézség:
Kulturális sokk:
Turistafaktor:
 
Repülőjegy info 1400 US$
 
Költőpénz info 200 US$
Túravezető Nagy Endre , Megyeri András
Kedvezménypontinfo 3
Létszám Túraköltség Előleg
1 fő
2 fő
3 fő
4 fő
5 fő
6 fő
7 fő
8 fő
9 fő
10 fő
---
1890 US$
1375 US$
1120 US$
970 US$
865 US$
810 US$
765 US$
730 US$
700 US$
---
800 US$
600 US$
500 US$
400 US$
350 US$
300 US$
280 US$
260 US$
250 US$
Túraköltség tartalmazza: a szállások díját (9-10 éjszaka hostelben vagy menedékházban, 6-7 éjszaka sátorban), a helyi közlekedés díját, a belépőket és túraengedélyeket, az öszvéresek és a szakács díját, az öszvérek bérleti díját, a 6 napos gyalogtúra és a Huayna Potosí mászás alatt a napi háromszori étkezést, a transzfereket, a túravezetést.
 
Túraköltség nem tartalmazza: a repülőjegyeket, a reptéri adókat (28 US$), az egyéb étkezéseket, a városi taxik árát, a különprogramok árát, a hágóvas és jégcsákány bérleti díját (kb. 30 US$), az oltásokat és gyógyszereket, az utasbiztosítást.

BOLÍVIA

Apolobamba és a Huayna Potosí

 

1. nap: Budapest - Milánó - Buenos Aires/Sao Paulo - La Paz

Este 10 óra magasságában érkezel meg La Pazba, Bolívia fővárosába. A repülő 4000 méter magasan tesz le, de az éjszakát 3700 méteren, egy belvárosi kis hostelben töltöd. Olykor van meleg víz, de ne várj luxust, ez Bolívia..

2. nap: La Paz - Tihuanaco - La Paz

A reggeli órákban busszra szállsz és az Altiplánón utazva a kb. 80 kilométerre fekvő Tihuanaco romvárosába utazol. A Wirakocha tiszteletére építtetett város Bolívia elsőszámú inka kori romvárosa. Tihuanaco (néhol Tiwanaku) múltjáról nem sokat tudunk, csupán annyit, hogy a tiwanaku népcsoport alapította 400 körül. 500 éven át volt az inka kor nem hivatalos központja. Bár a környező táj nem olyan lebilincselő, mint pl. Machu Picchunál, az embert mégis valami megmagyarázhatatlan misztikum ejti rabul, amikor a városba lép. Nem csoda, hogy sokan a Föld középpontjának tartják (egyes nyelvészek szerint nevét is innen kapta). A város amúgy pici, 1-2 óra alatt bőven körbe fogod járni, majd visszaülsz a buszba és La Paz felé veszed az irányt. A délután a pihenésé. Városnézéssel és piacolással készülsz lelkiekben a következő egy hét kihívásaira. 

3. nap: La Paz - Pelechuco

A mai napon hosszú és fáradtságos utazásra indulsz a kb. 200 kilométerre fekvő Pelechuco falujába, a Cordillera Alpobamba mélyére. Egy ideig jó út vezet a Titicaca-tó partján, majd egyre vadregényesebbé válik a táj. Az út végül nem lesz több egy magashegyi ösvénynél. Elképesztő, hogy nem egy bolíviai vidék ennyire el legyen zárva a külvilágtól. Közel 10 órás buszozás után a késő délutáni órákban érkezel meg a 3900 méter magasan fekvő apró településre. A főtéren álló templomon kívül sok látnivaló nincs itt, igaz, nem városnéző túrán vagy. Puritán szállásodat elfoglalod, megvacsorázol, majd korán nyugovóra térsz, mert korán reggel indul a menet.

4. nap: Apolobamba Trek (Pelechuco - Keansani-hágó - Palca)

Túrád első napja nem lesz egyszerű. Magad mögött hagyod a falut, és 4 órán át emelkedsz a 4740 méter magas Keansani-hágóhoz. A hágóból közel egy tucat majd 6000 méteres csúcs tűnik fel. Az Apolobambáról azt tudni kell, hogy egyetlen 6000 méteres tagja sincsen, azonban a hely mikroklímája, azaz a bőséges csapadék rendesen behavazza az 5000-eseket is, így a látvány semmiben sem tér el pl. a Cordillera Realtól. A hágóból leereszkedsz a Keansani-folyó partjára, majd annak futását követve egy Palca nevű tanyára érsz, ahol csupán néhány lámatartó család lakik kb. 4100 méter magasan. Felvered a sátrad, megvacsorázol és nyugovóra térsz.  

[Táv: 17 km; Szint fel: 850 m, le: 650 m; Menetidő: 6-7 óra]

5. nap: Apolobamba Trek (Palca - Rio Usipala - Illo Illo)

4100 méteren elég csípős reggelre ébredhetsz, ezért megváltás lesz az első napsugár. Reggeli és az öszvérek felmálházása után folytatod túrádat a Keansani-folyó völgyében, majd azt elhagyva, 3600 méteren megkezded az emelkedést az Usipala-folyó mentén. Közel 3 óra alatt kaptatsz vissza 4000 méter magasba, majd átkelsz egy kőhídon. Egyszercsak a hegyoldalban megpillantod Illo Illo apró faluját. Ez az egyetlen igazi település a túrád során, azonban itt se számíts komoly infrastruktúrára, mivel az nincs. Kb. 60 lámatatrtó család lakja, akik szegről-végről rokonaik egymásnak. Van ugyan egy kis bolt, de általában csak alapvető élelmiszer kapható, az sem olcsón, mivel ide azon az úton hozzák az élelmet, amin Te is jöttél az elmúlt 2 napban. A falu határában felvered a sátrat, de ha a helyiek megengedik, pár bolíviánóért a helyi iskolában is töltheted az éjszakát.

[Táv: 14 km; Szint le: 500 m, fel 400 m; Menetidő: 5-6 óra]

6. nap: Apolobamba Trek (Illo Illo - Piedra Grande - Cuchillo-hágó - Sunchuli-bánya - Viscachani - Incacancha-vízesés)

Túrád legkeményebb napja előtt állsz. Már kora hajnalban talpon vagy, mert ma több mint 20 kilométert kell megtegyél, ami alatt 3 magashegyi hágón is át kell érj. Illo Illo falujától alig 3 órányira, 4200 méteren fekszik Piedra Grande apró kommunája néhány házzal, ahol megpihensz, majd súlyos emelkedő kezdődik az 5100 méteres Cuchillo-hágóba, ami az azonos nevű 5655 méteres csúcs árnyékában fekszik. Innen megkezded a süllyedést Sunchuli aranybányái felé, ami alatt átkelsz egy újabb 4700-as, majd egy 4300-as hágón. Ezekből a hágókból fantasztikus kilátás nyílik a hegylánc legmagasabb csúcsára, a kallawaya indiánok szent hegyére, az Akhamanira. A hágók alatt 3800 méteren csodás tengerszemek sorakoznak, amik felett haladva először a Viscachani tanyára, majd onnan az Incacancha-vízeséshez érsz. Az éjszakát itt töltöd, kb. 4000 méter magasan. 

[Táv: 22 km; Szint fel: 1000 m, le 1100 m; Menetidő: 8-10 óra]

7. nap: Apolobamba Trek (Incacancha-vízesés - Apacheta Tambillo-hágó - Jatunpampa)

A mai napon sem maradsz hágó nélkül, de az Apacheta Tambillo-hágó nem a felejthetetlen panorámáról szól majd. Az Akhamina lábánál megbúvó hágó a kallawaya indiánok legszentebb ceremoniális központja. A hegy, aminek lavinái többször pusztítottak a kallawaya indiánok között, a szellemek otthona. Az ősapa tiszteletére igen gyakran áldoznak a kallawayák lámát. Ha szerencséd van, Te is bepillantást nyerhetsz egy ilyen ceremóniába, bár a tursitát ilyenkor többnyire csak vám után engedik tovább. A 4700 méteres hágóból leereszkedve megérkezel Jatunpampa 4200 méter magasan fekvő apró kommunájába. Itt alszol.

[Táv: 16 km; Szint fel: 700 m, le: 500 m; Menetidő: 6-7 óra]

8. nap: Apolobamba Trek (Jatunpampa - Lagunillas - Curva)

Már csak egyetlen hágó van vissza, amit alig 1 óra alatt elérsz, majd megkezded az ereszkedést Lagunillas falujába. Innen kb. másfél órára fekszik a kallawayák legnagyobb települése, az 1000 fős Curva faluja. Végre ágyban aludhatsz és lezuhanyozhatsz, igaz, meleg víz nem nagyon van. Este beülhetsz a csapat tagjaival és az öszvéresekkel egy sörre a helyi kocsmába. Sokáig azért még ne italozz, mert holnap még vár rád egy rövid túra...

[Táv: 10 km; Szint fel: 200 m, le: 650 m; Menetidő: 4-5 óra]

9. nap: Apolobamba Trek (Curva - Charazani)

Megérkeztél gyalogtúrád utolsó állomásához. Curva falujától kb. 4 órás járóföldre található a térség központja, Charazani hangulatos koloniális stílusú városkája. Érkezés után felkeresed a közeli, mollo kultúrabeli romokat, mint pl. Mallku Janalaya. Vagy még az esti órákban visszaindulsz La Pazba, vagy ha inkább falusi körülmények között töltenéd az éjszakát, akkor egy helyi fogadóban vackolod be magad.

[Táv: 13 km; Szint le: 150 m; Menetidő: 4 óra]

10. nap: Charazani - La Paz

Vagy a hajnali, vagy a délutáni órákban érkezel vissza a fővárosba 8 órás buszút után. A nap a pihenésé és a készülésé a Huayna Potosíra... 

11. nap: La Paz - Laguna Zongo (4750 m)

Reggel buszba ülsz és irány a Huayna Potosí alatt fekvő menedékház. A Laguna Zongo mellett álló épületben emeletes ágyakon szállásolod el magad 4750 méteren. Délután rövid túrára indulsz, mert bár az elmúlt napokban kellőképp akklimatizálódtál, nem árt az óvatosság. 5000 méter fölé nem megyünk, mert este 6-ra vissza kell érj. Vacsora után korán nyugovóra térsz. 

[Táv: 5 km; Szint fel: 200 m, le: 200 m; Menetidő: 3 óra]

12. nap: Laguna Zongo (4750 m) - Huayna Potosí alaptábor (5150 m)

A mai napon megkezded az emelkedést a Huayna Potosí oldalában egy gleccsert követve. Ebben a magasságban még nincs hó, a túraútvonal sziklás terepen vezet egész 5150 méterig, ahol egy kisebb platón felállítod a sátrad. Ez a Huayna Potosí alaptábor, vagy más néven Szikla-tábor. Áll egy apró menedékház is ezen a helyen, de az éjszakát sátorban töltöd. 

[Táv: 6 km; Szint fel: 400 m; Menetidő: 3-4 óra]

13. nap: Huayna Potosí csúcstámadás (6088 m) - La Paz

Hajnali 4-kor kelsz útra. Az éjszaka leple alatt egészen 5400 méterig jutsz, ahonnan havas terepen folytatod tovább utadat. Felkötöd a hágóvasad, jégcsákányod a kezedbe veszed és nekivágsz a meredek falnak. Nem kell hegymászónak lenned, hogy felérj a csúcsra, de nem lesz sétagalopp feltornázni magad az egyik legkönnyebben mászható 6000-esre. Délelőtt 10 és 11 között érsz fel a 6088 méteres csúcsra, ahonnan látni a Titicaca-tavat, La Paz medencéjét, a Cordillera Real többi 6000-es csúcsát, valamint Amazónia őserdeit. Közel 4 órás ereszkedés után érsz vissza a Laguna Zongóhoz, ahonnan visszautazol La Pazba.

[Táv: 6 km; Szint fel: 940 m, le 1340 m; Menetidő: 10-12 óra]   

14. nap: La Paz - Copacabana - Isla del Sol 

Reggel buszba ülsz és a Titicaca-tó partján fekvő Copacabana városkájába utazol. Bár Bolíviának nincs tengerpartja, Copacabana mégis hasonlít kicsit brazil druszájához. Állandó a bulihangulat, kellemes, de olcsó bárok sorakoznak mindenfelé. Azonban az éjszakát nem itt, hanem a tó közepén álló Nap-szigeten, az Isla del Solon töltöd. A mítosz szerint itt született Wirakocha, az inkák főistene, akinek tiszteletére nem olyan messze felépítették Tihuanacót. A sziget meglepően zöld. Hogy elérd a szállásodat, fel kell juss a sziget 4000 méteres tetejére. Délután kisebb inkakori romokat látogatsz meg. Ezek közül a leghíresebb Chincana romjai, de túrád során sok inkakori szent helyre is eljutsz. 

15. nap: Isla del Sol - Coapacabana - La Paz

Reggel lekocogsz a sziget tetejéről, felszállsz a kompra és visszatérsz Copacabanába. Ha van kedved, felsétálhatsz a kálváriára, ahonnan újra csodás kilátás nyílik majd a Titicaca-tóra. Délután buszra szállsz és irány La Paz. Éjszaka búcsúbuli valamelyik hangulatos La Paz-i bárban.

16-17. nap: Utazás Budapestre

Reggel kénytelen vagy elbúcsúzni Bolíviától. Buenos Aires-i vagy Sao Paulo-i, valamnt milánói átszállással másnap kora délután érkezel meg Budapestre.

BOLÍVIA

Apolobamba és a Huayna Potosí

 

Felszerelés

A túrára a következő felszereléssel készülj:

  • nagy hátizsák: minimum 60 literes, vízálló lepellel.
  • kis hátizsák: a gyalogtúrák alatt a nagy zsákot öszvérek viszik majd, ezért a napi cucchoz kell egy kis hátizsák.
  • hálózsák: minimum 0°C, de inkább -10°C extrémitású hálózsák legyen. Ezen ne spórolj, mert a Huayna Potosín 5150 méter magasban alszol, ahol éjszaka -10°C várható.
  • eső- és szélkabát: a hegyekben nagy szélviharok lehetnek és az eső is eshet. Ne maradjon otthon!
  • túranadrág: legyen vízálló.
  • bakancs: legyen zárt és vízálló, lehetőleg bőrbakancs. Fontos, hogy a túra előtt legyen betörve, mert a több napos gyalogtúrák megkínozzák a lábat.
  • kamásli: az Huayna Potosín 5500 méteren már hó van.
  • szandál v. papucs: fürdéshez kell, utcán sétálni benne a hideg miatt nem alkalmas.
  • túrazokni: 3-4 pár mindenképp legyen, emellett hozz több vastag zoknit.
  • polár maszk: az 5000 méter felett töltött éjszakákon hasznos lehet a hideg ellen.
  • hegymászó szemüveg: nagyon fontos. A havas felületről visszatükröződő nap megvakíthat. Lehetőleg műanyag keretes legyen.  
  • meleg alulöltözet: ha nem rendelkezel ilyennel, a jégeralsó is megteszi. 
  • egyéb ruhaneműk: 1-2 pulóver, főleg polár. Ne csomagolj sokat, mert a piacon olcsón juthatsz hozzá meleg láma- és alpakkaszőrből készült pulcsikhoz, poncsókhoz. Olcsó, eldobható pólókat is hozz magaddal.
  • elektromos cuccok: fejlámpa, fényképezőgép, elemtöltő, pótaksik, GPS
  • egészségügyi csomag: kötszer, sebtapasz, sebfertőtlenítő, fájdalom- és lázcsillapító, hasfogó, görcsoldó, stb. 
  • gázfőző: az Apolobamba túra alatt jön a csapattal szakács, de a Huayna Potosíra nem. Palackot lehet serezni La Pazban. 
  • étkészlet

Amivel nem kell készülj:

  • hágóvas és jégcsákány: helyben béreljük őket, de természetesen hozhatod magaddal a sajátodat is.

 

Földrajzi fekvés

Bolívia természetföldrajzilag 2 nagy és több kis egységre osztható. Az ország nyugati 1/3-át az Andok hegyláncai és az Altiplano uralja, a keleti 2/3-ot pedig Amazónia és a Gran Chaco. A túra alatt az ország andoki területeinek északi részét járod majd be. A Titicaca-tó 3800 méter magasan fekszik, akárcsak La Paz. A főváros medencéje az Altiplano határa, onnantól a Keleti-Kordillera 6000 méter fölé nőtt csúcsai meredeznek egészen Amazóniáig. A Cordillera Real és a Cordillera Apolobamba alig 100 kilométer szélesek, azonban így is majdnem egy tucat 6000-es és több száz 5000-es emelkedik a területükön. Az Ancohuma az ország legmagasabb nem vulkáni csúcsa. 

Időjárás

Bolívia andoki területeinek éghajlata erősen hegyvidéki. A fővárosban és az Altiplanón napközben 15°C, éjszaka 0°C várható. 5000 méteren már napközben is fagy, a Huayna Potosí csúcsán akár -10°C is lehet. Esőre nem kell számítani, de a hágókon és a Huayna Potosín nagy szélre készülhetsz, és hóvihar is lehet. Szélből a Titicaca-tavon sem lesz hiány, az Altiplano soha nem nyugodt. 

Élelem és víz

Bolívia konyhája jellegzetes és jó. Jobb éttermekben bőséges a választék, de a helyi kifőzdék sem rosszak. 1 US$-ért rendesen jól lehet lakni egy hatalmas tál levessel, amiben megáll a kanál. Éttermekben a "quí", vagyis a tengerimalac igen ízletes, de az alpakkából és lámából készült sültek is nagyszerűek. Kb. 30 féle krumplit kóstolhatsz és kb. ugyanennyi kukoricafélét. Minden étkezés előtt fogyassz matét vagy kokateát, amik segítenek létezni a magaslati levegőn.

Bolíviában a sör, a bor és a rum egyformán népszerű. A bor főként délen jellemző. Nagyon ízletesek a vörösborok, igaz, nem túl olcsók. A sörök azonban pofátlanul olcsók, kivébe Copacabanában és az Isla del Solon. A helyi gyümölcsturmixok kiválók és vitamindúsak, a többség mégis szénsavas üdítőket vedel.

Ne fogyassz csapvizet, bár egy-két helyen azt mondák lehet. A palackos víz Bolíviában nem vészesen drága.

Utazás

A repülőút előreláthatólag Olaszországon és Argentínán keresztül történik,  az esti órákban landolsz La Paz repterén. Helyben többnyire helyi közlekedési eszközöket veszel majd igénybe. Azért nem bérlünk saját kisbuszt, mert egyrészt a hegyekben borzalmasan rosszak az utak, másrészt a helyi kultúra része a buszközlekedés. Indiáncsaládokkal együtt utazni, élvezni azt, hogy idegen vagy, nagy élmény.

Költőpénz

Bolívia pénzneme a boliviano (B). 1 US$ = kb. 7 B. Bolíviában, ahogy egész Dél-Amerikában, az eurót nehéz beváltani, ezért dollárt hozz magaddal. La Pazban és Copacabanán lehet pénzt váltani, de máshol nem. Utazási csekket is be lehet váltani, de sok vele a macera, ezért inkább kerüld. A bankautomaták a dombornyomott VISA kártyát elfogadják, más kártyákkal csak 1-2 helyen lehet boldogulni. 

Peru a színes vásznak és kézműves termékek hazája. Isten pénze sem lenne elég arra, hogy a La Paz-i piacon  mindent megvegyél, ami tetszik, még úgy sem, hogy a legtöbb áru röhejesen olcsó.

Az élelem nagyon olcsó, még étteremben is. Mi az utcai evészet hívei vagyunk, ha Te is, akkor átlagos ajándékmennyiséggel számolva 150-200 dollárból kijöhetsz.

Áram, kommunikáció, GPS

Bolíviában 110 V a hálózati feszültség. A mai elektromos készülékek általában már működnek ezzel a feszültséggel is, de teljesítményük alacsonyabb. Mindenképp ellenőrizd le, hogy elemtöltőd, GPS-ed működik-e 110 V-tal. Ha nem, akkor transzformátort kell beszerezz, ami nem kevés utánajárás, mivel nem kapható bármelyik elektromos szaküzletben. Általában repülőtereken beszerezhető, illetve interneten rendelhető, de nem olcsó. 100 US$ alatt biztosan nem úszod meg. Ha transzformátorra nem is, forma átalakítóra biztosan szükséged lesz. Az amerikai típus használható, ami kétágú, szögletes csatlakozó. Bármely elektromos szaküzletben beszerezhető 1000-2000 forintért. Repülőtéren is kapható.

Bolívia hívószáma 591. A vezetékes hívás ára internetkávézókból újabban egyre kedvezőbb. A mobilhívás ára azonban drága. Olcsóbb megoldás, ha kártyafüggetlen telefont hozol ki magaddal, amibe helyben vásárolsz kártyát. Fontos, hogy a telefonod legyen háromsávos, mégpedig olyan, ami bírja az 1900-as sávot (van olyan 3 sávos telefon, ami a klasszikus 900 és 1800 mellett a 2100-as sávon működik, az nem jó).

Bolíviában a nagyobb településeken van internetkávézó. A normál tarifa óránként 1 US$, sávszélességben azonban nagyok az eltérések, ezért ha képeket szeretnél képmegosztókra feltölteni, mindig kérdezz rá a sebességre. A legtöbb helyen van lehetőség DVD és CD írásra, azonban tapasztalat, hogy sok helyen nem értenek hozzá, ezért jobb, ha magad csinálod.

Jó felbontású GPS térképeket egyelőre nehéz beszerezni, de mint minden, ez is változik. Interneten kutakodj, helyben nem lesz túl sok időd felkutatni a lehetőségeket.

Veszélyek

Veszélyekből Dél-Amerikában van elég, de ezek többsége nem a természetből származik. Bolíviában máig komoly gondot okoz a zsebesek jelenléte, éppen ezért nagy értékeket ne tarts olyan helyen, ahonnan az könnyen elvihető. Fényképezőgép a nyakba legyen akasztva, a hátizsákodat - főleg buszokon - fogd az öledbe vagy hordd a hasadon. A dugipénzt oszt szét több részletre és rejtsd el különböző helyeken. A zsebedben csak éppen aktuális költőpénz legyen, amit a legjobb olyan övben hordani, amin van zseb. Erőszakos fellépésekre nem kell számítani. A hölgyek kaphatnak megjegyzéseket, de nem kell félni, a bolíviai fickók nem erőszakosak.

Természeti veszélyek főként a magashegyen leselkednek rád. Az Apolobamba túra és a Huayna Potosí alatt komoly gond lehet a magashegyi betegség, ami oxigénhiányból származó fejfájással, hányingerrel, étvágytalansággal, hasmenéssel és orrvérzéssel járhat. Ha bármelyiket kicsit is észleled magadon, azonnal jelezd azt a vezetődnek.

Higiénia

Bolíviában a higiéniás szint messze elmarad az európaitól. A városi szállók tiszták, de egyszerűek lesznek, valószínűleg nem lesz melegvíz. A gyalogtúrák alatt sátrazni fogsz, fürdésre csak hideg hegyi patakokban lesz lehetőséged. A WC pedig maga a természet lesz. Az étkezéssel nem szokott gond lenni. Kövesd túravezetődet a piacra, ő tudja kinél lehet komolyabb gond nélkül étkezni.  A túrák alatt szakács főz majd rád, a Huayna Potosín magunknak főzünk majd. Csapvizet ne igyál, de az andoki patakok vize tiszta és ártalmatlan. A kórházak tiszták és modernek, de vidéken jobb, ha a piócás emberhez fordulsz.

Oltások, gyógyszerek

Kötelező oltás csak egy van a térségbe, a Sárgaláz elleni vakcina. Ezt akkor is kérhetik, ha nem mész esőerdőbe, ezért mindenképp adasd be! Erősen ajánlott a Hepatitis A+B kombinált és a Tetanusz oltások beadatása. Ezek beadását legkésőbb 1 hónappal az utazás előtt meg kell kezdeni. Maláriától nem kell tartani, de nem árt, ha iratsz fel a háziorvossal egy doboz Delagilt (a Malarón és a Lariam szedését nagyon nem ajánljuk). Ezzel kapcsolatban nézz körbe az Országos Epidemiológiai Központ honlapján.

Időeltolódás és vízum

Bolíviában a közép-európai időzónához képest az időeltolódás -5 óra.

Az országba magyar állampolgárnak nem kell vízum, de hazaút előtt van repülőtéri adó (25 US$).


BOLÍVIA

Apolobamba és a Huayna Potosí

BOLÍVIA

Apolobamba és a Huayna Potosí

BOLÍVIA

Apolobamba és a Huayna Potosí

 

Huayna Potosí (6088 m)

A Huayna Potosí Bolívia egyetlen olyan nem vulkáni 6000 méteres csúcsa, amit hegymászó előképzettség nélkül is teljesíthetsz. Persze magashegyi tapasztalat nélkül nem megy, nem árt, ha gleccsertúrázol előtte mondjuk az Alpokban. A Cordiellera Real kétségkívül az ország legszebb hegyvonulata, a Huayna Potosí mellett sok egyéb 6000-est rejt, bár azok mindegyike expedíciós csúcs, ezért az egyszerű halandó számára megközelíthetetlenek. A videón 4 cseh srác próbálkozik a feljutással, sikeresen. 4700 méterről indulsz, majd 5150 méteren állítod fel az alaptáborodat, onnan vágsz neki a 6088 méteres csúcsnak. Ha feljutottál, jár a beavatási szertartás életed első sikeres 6000-ese okán, azaz Te is pucsíthatsz, mint a srácok...

  

Tihuanaco

Egy rövid, 5 perces videó Wirakocha városáról, Tihuanacóról a BBC-től. Bár Tihuanaco (Tiwanaku) szépségében elmarad a perui Machu Picchu mögött, fontosságában messze fölé nő. Ez a város majd 500 évig volt az Inka Birodalom nem hivatalos fővárosa és valószínűleg legfontosabb csilagászati központja is egyben. A La Paztól csak 80 kilométerre fekvő romvárost kevés turista látogatja, bár még így is az ország elsőszámú turistaszenzációja. Nincs bolíviai utazás nélküle. Nálunk sem maradhat ki a programból...

  

BOLÍVIA

Apolobamba és a Huayna Potosí

 

BOLÍVIA

Apolobamba és a Huayna Potosí

 

Jó helyen jársz! Azt jelenti, hogy utazni szeretnél. Add meg a vezeték- és keresztnevedet, a telefonszámodat és az e-mail címedet. És írj nyugodtan, ha kérdésed van. Kapsz egy automatikus válaszlevelet a megadott e-mail címre, amiben vissza kell igazold az utazási szándékodat. Ezután csak várd tőlünk az e-mailt vagy a telefonhívást, 24 órán belül megkeresünk valamelyik elérhetőségeden.

Vezetéknév
Kérlek, add meg a vezetékneved!
Kérdésem van, fel is teszem:

Keresztnév
Kérlek, add meg a keresztneved!
Telefonszám
Kérlek, add meg a telefonszámod!Érvénytelen formátum (06301234567).
E-mail
Kérlek, add meg az E-mail címedet!Érvénytelen formátum.
Ellenőrző kód
új kód


trekking (14), karib-tenger (13), andok (11), dzsungeltura (10), korutazas (9), guatemala (6), bolivia (5), tikal (4), titicaca-to (4), peru (4), hegymaszas (4), panama (4), antigua (4), costa_rica (4), salar_de_uyuni (3), fotostura (3), spanyolorszag (3), poas-vulkan (3), kolumbia (3), la_paz (3), tortuguero (3), pireneusok (2), venezuela (2), expedicio (2), monteverde (2), altiplano (2), machu_picchu (2), suriname (2), guyana (2), atitlan-to (2), ordesa-kanyon (2), honduras (2), cusco (2), moszkito-part (2), belize (2), darien_gap (2), chile (2), nicaragua (1), oroszorszag (1), palenque (1), mexiko (1), roraima (1), tibet (1), tepuik (1), titicaca-tó (1), torres_del_paine (1), trujillo (1), trinidad (1), sanghai (1), san_blas (1), peking (1), patagonia (1), petra (1), popayan (1), medellin (1), paraguay (1), jordania (1), ciudad_perdida (1), chichen_itza (1), cartagena (1), colca-kanyon (1), comore-szigetek (1), darien (1), corcovado (1), cancun (1), bogota (1), angel-vizeses (1), andaluzia (1), amazonia (1), arequipa (1), argentina (1), balaton-felvidek (1), atacama-sivatag (1), ecuador (1), el_mirador (1), kaieteur-vizeses (1), isla_ometepe (1), indiai-ocean (1), kina (1), kuba (1), machu picchu (1), lima (1), iguazu-vizeses (1), granada (1), fitz_roy (1), elbrusz (1), fototura (1), francia_guyana (1), gran chaco (1), fulop-szigetek (1), manila (1),
Utazási szerződés Befizetés Kapcsolat