A Torres del Paine és a Parque Nacional del los Glaciares Patagónia és egyben Argentína legturistásabb vidéke. Évente kb. 1 millió túrabolond látogat ide, bár többségük csak 1-2 napot tölt a vidéken. Te azonban keresztül kasul bejárod az Andok talán legszebb hegyvonulatait, ahol nem kell magashegyi betegségtől szenvedned.
Először a Föld legnehezebben mászható hegyét, a Fitz Royt járod körbe. A hegytű meredeken mutat az ég felé, nem véletlen, hogy azokra a mászókra, akik elérték a csúcsát, Istenként tekintenek. A Fitz Roy után igazi antarktikus élményben lesz részed, mivel közel hajózol a Perito Moreno-gleccserhez. Jéghegyek szakadnak a mélybe óriási robajjal. Ezután átlépsz Chilébe, s egy hetes gyalogtúrára vállalkozol a Torres del Paine csúcsai között. Nem csak a klasszikus "W túrát" járod le, de bemerészkedsz a "Tornyok" hátsó udvarába is, ahol csak elvétve találkozol túrázókkal. A Fitz Roy, a Perito Moreno-gleccser és a Torres del Paine mind helyet követelnek maguknak a világ száz legszebb természeti csodája között...
Túraköltség tartalmazza: a szállásokat (7 éjszaka hostelben emeletes ágyon, 7 éjszaka sátorban), a helyi közlekedés díját buszokkal és hajókkal, a parkbelépőket, a túraengedélyeket, a túravezetést.
Túraköltség nem tartalmazza: a repülőjegyeket, a reptéri adókat (kb. 70 US$), az étkezéseket, a privát hordárok díját, a fakultatív programok árát, az oltások és gyógyszerek árát, az utasbiztosítást.
ARGENTÍNA-CHILE
Torres del Paine és a Fitz Roy
1. nap: Budapest - Róma - Buenos Aires - El Calafate
Budapestrõl indulva római átszállással a délutáni órákban érkezel Buenos Airesbe, ahonnan egy esti géppel a patagóniai Andok szívébe, El Calafatébe repülsz. Szállásod emeletes ágyon lesz egy helyi hostelben.
2. nap: El Calafate - El Chaltén - Lago del Desierto - El Chaltén
A reggeli órákban indul a buszod északra, El Chaltén településére. Az út az Andok lábánál tekereg, így a kilátás fantasztikus lesz. 4 órás buszozás után érkezel meg az apró faluba, ahol egy menedékházban hátrahagyod a csomagjaidat, majd egy félnapos buszos kirándulásra indulsz a 35 kilométerre fekvő Lago del Desiertóhoz. A tó mögött csodszép hófödte vulkánok sorakoznak, így ha tiszta az idő, álomszép képeket lőhetsz. Napnyugtára érsz vissza El Chalténbe.
3. nap: El Chaltén - Laguna Toro - El Chaltén
Ma egy hosszú, de annál szebb csillagtúrára készülsz. A falutól másfél kilométerre indul az ösvény a Gleccser Nemzeti Parkba (Parque Nacional de los Glaciares). Kb. 2 órás gyaloglás alatt megkerülöd a Pliegue Tumbado csúcsot, majd a Rio Túnel partjára érve megpillantod a Fitz Roy és a Cerro Torre 3000 méter fölé emelkedő csúcsát. Ez az egyetlen pontja a nemzeti parknak, ahonnan ez a két csúcs egyszerre belátható. Újabb 2 órás túra után éred el a Laguna Torót, egy szürke vizű gleccsertavat. Azon az ösvényen, amin jöttél, visszatérsz a faluba.
[Táv: 28 km; Szint: fel 200 m, le 200 m; Menetidő: 8 óra]
4. nap: El Chaltén - Laguna Torre
A tegnapi erőltetett menetet kipihenve ma csak egy 4 órás túrára indulsz, igaz, ezúttal teljes menetfelszereléssel teszed meg a távot. Reggeli után elhagyod a falut és a Rio Fitz Roy folyását (valamint a víztározót) követve másfél órás túra után éred el a Mirador Laguna Torrét, ahonnan megpillantod a Cerro Torrét. Újabb kb. 2 órás emelkedés után érekezel meg az Agostini névre hallgató táborhelyre, ahol sátrat versz. Délután feltornázod magad a Meastri kilátóhoz, ahonnan csodás naplementés képeket lőhetsz a "toronyról".
[Táv: 10 km; Szint fel: 400 m; Menetidő: 4 óra]
5. nap: Laguna Torre - Laguna de los Tres - Laguna Capri - El Chaltén
Hajnalban visszatérsz a kilátóhoz, hogy lásd, amint a Nap első sugarai vörösre festik a Ceroo Torre csúcsát. Fotózgatás után visszatérsz a táborhelyedre, összecsomagolsz, majd megkezded túrádat fel a Fitz Roy irányába. Másfél órás menet után éred el a Lago Huját, majd mögötte feltűnik a Lago Madre, valamivel magasabban. Dél magasságában éred a Laguna de los Tres gleccsertavait. Felkapaszkodsz a Rio Blanco-gleccser oldalába, ahonnan megpillantod a Föld legnehezebben mászható hegycsúcsát, a 3405 méter magas Fitz Royt. A kilátónál megpihensz, megebédeslz, majd ha kigyönyörködted magad a látványban, visszaindulsz El Chalténba. 2 órás ereszkedés után éred el a Laguna Caprit, ahonnan újabb 2-3 órás gyaoglás a falu.
[Táv: 26 km; Szint: fel 300 m, le 700 m; Menetidő: 8-9 óra]
6. nap: El Chaltén - El Calafate - Perito Moreno-gleccser
Elhagyod a El Chaltént és busszal visszatérsz El Calafatéba. Cuccadiat hátrahagyod a hostelben, majd igazi tömeg feeling következik; ellátogatsz a Perito Moreno-gleccserhez. A komp kb. 100 emberrel a fedélzetén indul neki a fjordszerű lagúnáknak. A gleccser naponta 2 métert halad előre, ami nem kis zajt okoz. A leszakadó jégtömbök és a vizen úszó jéghegyek azt az érzetet keltik benned, minth a Titanicon ülnél. Elsüllyedni azonban nem fogsz! Naplementekor érsz vissza a városba.
7. nap: El Calafate - Puerto Natales (Chile)
A mai nap az utazásé, valamint a bevásárlásé a következő kb. 1 hétre. Hajnalban indul egy busz délre, Puerto Natalesbe, Chilébe. 10 óra magasságában éred el a határt, ahonnan már csak egy köpés a városka. Szállásod itt is emeletes ágyon lesz egy helyi hostelben. A város túl sok látnivalóval nem szolgál, így az egész délutánt pihenéssel és vásárlással töltheted.
8. nap: Puerto Natales - Lago Pehoé - Lago Grey - Campamento Paso
A mai napon megkezded 1 hetes Torres del Paine gyalogtúrádat. Kisbusszal a park bejáratához igyekszel, amit kb. 2 óra alatt érsz el. A Lago Pehoé partján szállsz le róla, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a közel Salto Grandéra, azaz a Nagy-vízesésre. Egy katamaránnal jutsz át a tó túloldalára, ahonnan kb. 6 óra az út a Campamento Pasóhoz a Lago Grey mentén. Az ösvény sziklás, s a sziklák olykor csúszósak. A tó után a Grey-gleccser mellett kapaszkodsz fel először a Campamento Guardashoz, majd onnan a Campamento Pasóhoz, ahol tábort versz.
[Táv: 14 km; Szint fel: 250 m; Menetidő: 6 óra]
9. nap: Campamento Paso - Lago Dickson
A nap első fele a túra legnehezebb szakaszát rejti. A Campamento Paso után az ösvény keletnek fordul, s felvezet a Cerro Blanco és a Cerro Amistad közötti hágóba, a Paso John Garnerbe. Itt ha nem térdig érő hó, akkor bokáig érő sár fogad, de a szépségért meg kell szenvedni. Miután átkelsz a hágón, leereszkedsz a Laguna de los Perros partjára, majd onnan lassan tekereg le az ösvény a Lago Dicksonhoz, aminek a partán tábort versz.
[Táv: 19 km; Szint: fel 200 m, le 400 m; Menetidő: 8 óra]
10. nap: Lago Dickson - Lago Paine - Campamento Serón
Reggeli után összepakolsz, és folytatod túrádat a Rio Paine mentén. Kb. 3 órás ereszkedés után éred el a Lago Painét, egy kék vizű tavat, ahonnan csodás kilátás nyílik a tornyokra, valamint a havas hegycsúcsokra a háttérben. A tavat magad mögött hagyva az ösvény délnek fordul, s újabb 3 órás menet után megérkezel a Campamento Serónhoz, egy füves sztyeppére, ahol tábort állítasz.
[Táv: 21 km; Szint le: 200 m; Menetidő: 6 óra]
11. nap: Campamento Serón - Campamento Torres
Ma megérkezel oda, ahonnan a Torres del Paine legismertebb képei születnek. Kb. 2 óra gyaloglás után megérkezel a Hotel Las Torreshez, majd onnan kb. újabb 3 óra a mai táborhelyed a tornyok árnyékában. Letáborozol, majd felkapaszkodsz a kilátóba, ahol a mindenki által ismert kilátás fogad.
[Táv: 14 km; Szint: fel 300 m, le 100 m; Menetidő: 6 óra]
12. nap: Campamento Torres - Los Cuernos
Hajnalban újra felkapaszkodsz a kilátóhoz, hogy meglődd életed legszebb fotóját, majd visszaereszkedsz a hotelhez, s a Lago Nordenskjöld északi partján folytatod utadat. Az ösvényt több apró vízfolyás keresztezi, melyek feljebb csodaszép vízesésekből erednek. A mai táborhelyed a Los Cuernos lesz.
[Táv: 17 km; Szint le: 300 m; Menetidő: 6-7 óra]
13. nap: Los Cuernos - Valle Frances - Lago Pehoé
Reggeli után túrád utolsó napja következik. Kb. 1 órányi sétára található a Francia-glecser, ahonnan egy ösvény vezet fel a Francia-völgybe, a Torres del Paine másik oldalához. Kb. 2 órás emelkedés után éred el a kilátót, ahonnan ismét csodás fotókat készíthetsz. Ezután visszatérsz a gleccserhez, majd újabb jó 2 órás gyaloglás következik vissza a Lago Pehoéhez, érintve a Skottsberg-tavat. Ha még elcsíped az utolsó katamaránt, akkor visszatérsz a tó túloldalán található táborba, ha nem, akkor itt töltöd az éjszakát.
[Táv: 18 km; Szint: fel 500 m, le 500 m; Menetidő: 7 óra]
14. nap: Lago Pehoé - Puerto Natales - El Calafate
Elhagyod a Torres del Paine Nemzeti Parkot. Ha tegnap nem csípted el az utolsó katamaránt, akkor a reggeli órákban ezt pótlod, majd buszra szállsz, s irány Puerto Natales. Innen egy délutáni busszal visszatérsz El Calafatébe, ahol a szokott hostelben töltöd az éjszakát.
15-16. nap: El Calafate - Buenos Aires - Róma - Budapest
Elhagyod Patagóniát. Egy reggeli géppel Buenos Airesbe repülsz, majd onnan irány Róma. Másnap estefelé landolsz Budapest repterén…
ARGENTÍNA-CHILE
Torres del Paine és a Fitz Roy
Felszerelés
A túrára a következő felszereléssel készülj:
nagy hátizsák: minimum 60 literes, vízálló lepellel
sátor: 1-2-3-4 személyes kétrétegű, vízálló sátor. Miután kialakult a végleges csapatlétszám, eldöntjük, ki hoz sátrat és ki nem. Ne kelljen felesleges terhet cipelnie mindenkinek.
polifoam vagy matrac
hálózsák: meleg, téli hálózsákra lesz szükséged. Bár nyár lesz, bármikor fagypont alá zuhanhat a hőmérséklet, főleg éjszakánként.
víz- és szélálló kabát: az egyszerű esőkabátok többnyire nem fogják meg a szelet, ami kellemetlen lehet, főleg leizzadás után. Ezen ne spórolj!
túranadrág:sokszor eshet az eső és érinthetsz jéggel, hóval borított vidékeket, ezért nem árt, ha vízálló.
bakancs: legyen vízálló, lehetőleg bőr vagy goretex.
túrazokni: 3-4 pár túrázásra kifejlesztett zokni.
egyéb ruhaneműk:1-2 pulóver, rövid nadrág, pólók.
elektromos cuccok:fejlámpa, fényképezőgép, napelemes elemtöltő, pótaksik.
étkészlet: tányér, bögre, bicska.
gázfőző: Patagóniában beszerezhető gázpalack, de a spirituszos főző is megteszi.
egészségügyi csomag: kötszer, sebtapasz, sebfertőtlenítő, fájdalom- és lázcsillapító, hasfogó, görcsoldó, stb.
Földrajzi fekvés
Argentína természetföldrajzilag 4 nagy egységre bontható. A legészakibb bozótos terület a Gran Chaco, ami egészen a Paraná és az Uruguay folyók alföldjéig húzódik. Tőle délre húzódnak a pampák, Argentína hatalmas legelői találhatók itt. A 40. szélességi foktól Tűzföldig húzódig Patagónia dimbes-dombos füves sztyeppéje, mely nyugaton az Andokban végződik. Az Andok, ami észak-déli futású, itt alig éri el a 3000 méteres magasságot, míg a pampáknál 6000 méteres csúcsokban végződik. Itt található Amerika legmagasabb csúcsa, a 6962 méter magas Aconcagua. Az Andok legészakibb része az Altiplánóban végződik, ami a chilei határ mentén találkozik a Föld legszárazabb sivatagával, az Atacamával..
Időjárás
Patagónia déli csücskébe készülődsz, az 50. szélességi fokra. A két óceán itt már nagyon közel van egymáshoz, ami Patagóniát állandóan szelessé és csapadákossá teszi. Február a nyár vége errefelé, ilyenkor a legszárazabb az idő, de eső bármikor lehet. Átlag 1500-2000 méter magasan fogsz tartózkodni, ami tovább csökkenti a hőérzetet. Napközben 10-15 fokra számíts, amit a széltől hidegebbnek fogsz érezni. Éjszakánként fagy körül lesz a hőmérséklet.
Élelem és víz
Argentína steakjei világhíresek, igaz, Patagónia ezen része messze esik a legelőktől. Ettől függetlenül jobb városi éttermekben lesz lehetőséged mindent kipróbálni. A steakek nem olcsók, 8-10 US$ alatt biztosan nem úszod meg. A gyalogtúrák alatt magadnak fogsz főzni, helyben vásárolt konzerveket és levesporokat.
A városokban a csapvíz iható, a túrák alatt a kisebb patakok tiszták, de ha félsz a fertőzéstől, hozz magaddal víztisztító tablettákat.
Utazás
A repülőút előreláthatólag Milánón vagy Rómán keresztül történik. A délutáni órákban érkezel Buenos Airesbe, ahonnan még aznap továbbállsz El Calafate városába. Itt vár majd Rád a vezetőd, akivel másnap megkezded túrádat. Helyben mikrobuszokkal fogsz közlekedni.
Költőpénz
Argentína pénzneme a peso (P). 1 US$ = 4 P. Argentínában ugyanolyan könnyen tudsz eurót váltani, ahogyan amerikai dollárt, bár ezt jobb Buenos Airesben intézni. Dombornyomott bankkártyák közül a VISA-t mindenhol elfogadják, egyéb kártyákat azonban csak egy-két automata fogad el, főként turistás helyeken. Utazási csekk a nagyobb bankokban beváltható, de elég macerás és sűrűn akadékoskodnak miatta a bankban.
Argentínában az utóbbi években nagyon megemelkedtek az árak, nyugodtan számolj magyar árakkal. Patagónia más, távol esik mindentől, így itt minden picit drágább. Az élelmet a csapat kint szerzi be a túrákra, s mivel a hegyek között költeni nem igazán tudsz majd, 400 US$-nál több költőpénzre nem lesz szükséged.
Áram, kommunikáció, GPS
Aregntínában 110 V a hálózati feszültség. A mai elektromos készülékek általában már működnek ezzel a feszültséggel is, de teljesítményük alacsonyabb. Mindenképp ellenőrizd le, hogy elemtöltőd, GPS-ed működik-e 110 V-tal. Ha nem, akkor transzformátort kell beszerezz, ami nem kevés utánajárás, mivel nem kapható bármelyik elektromos szaküzletben. Általában repülőtereken beszerezhető, illetve interneten rendelhető, de nem olcsó. 100 US$ alatt biztosan nem úszod meg. Ha transzformátorra nem is, forma átalakítóra biztosan szükséged lesz. Az amerikai típus használható, ami kétágú, szögletes csatlakozó. Bármely elektromos szaküzletben beszerezhető 1000-2000 forintért. Repülőtéren is kapható.
Argentína hívószáma 54. A vezetékes hívás ára internetkávézókból újabban egyre kedvezőbb. A mobilhívás ára azonban drága. Olcsóbb megoldás, ha kártyafüggetlen telefont hozol ki magaddal, amibe helyben vásárolsz kártyát. Fontos, hogy a telefonod legyen háromsávos, mégpedig olyan, ami bírja az 1900-as sávot (van olyan 3 sávos telefon, ami a klasszikus 900 és 1800 mellett a 2100-as sávon működik, az nem jó).
Argentínában minden nagyobb településen van internetkávézó, de hostelekben lassan mindenhol van Wi-Fi. A normál tarifa óránként 1-1,5 US$, sávszélességben azonban nagyok az eltérések, ezért ha képeket szeretnél képmegosztókra feltölteni, mindig kérdezz rá a sebességre. A legtöbb helyen van lehetőség DVD és CD írásra, azonban tapasztalat, hogy sok helyen nem értenek hozzá, ezért jobb, ha magad csinálod.
Jó felbontású GPS térképeket Patagóniáról könnyű beszerezni.
Veszélyek
Argentína Dél-Amerika egyik legbiztonságosabb országa. A nagyobb városok, mint Buenos Aires, La Plata vagy Rosario azért magukon hordozzák a latin jegyeket, ezért zsebesekkel számolhatsz, de Patagóniát békes népek lakják. Ettől függetlenül értéket ne hagyj a szobádban és ne hordozz magadon súlyos ékszereket és drága karórát.
Természeti veszélyek főként a túra alatt adódhatnak. A túra klasszikus szakaszai könnyen járhatók, mivel azokat 20 éve tömegek látogatják. A hátsó ösvényeken azonban kevesebb turista fordul meg, így azok sokszor nehezebben járhatók, sárosak, olykor jegesek. A hideg és a szél nagy ellenség Patagóniában. Készülj jó sok meleg holmival és akkor nem lesz gond.
Higiénia
Patagónia igen ritkán lakott vidék, de a Fitz Roy és a Torres del Paine környéke meglehetősen turistás. A szállások tiszták lesznek és európai mértékkel is osztályozhatók. A viszonyok nem lesznek rosszabbak, mint Európában. A gyalogtúrák alatt a természet lesz a fürdőszobád, néhány helyen vannak kialakított WC-k és zuhanyzók, de ezek elég piszkosak lehetnek. Összességében nem kell rosszabb viszonyokkal számolni, mint egy átlagos alpoki túra esetén.
Oltások, gyógyszerek
Kötelező oltás nincs a térségbe, s mivel Patagónia sem sárgaláz, sem malária által nem fertőzött, nem kell semmilyen vakcinát beadatni és nem kell pirulákat szedned. Ha szeretnél részletesebb infóhoz jutni az egészségügyi előírásokkal kapcsolatban Patagóniában, nézz körbe az Országos Epidemiológiai Központ honlapján.
Időeltolódás és vízum
Aregntínában a közép-európai időzónához képest az időeltolódás -4 óra.
Az országba magyar állampolgárnak nem kell vízum, de hazaút előtt van repülőtéri adó (18 US$). A belföldi járatokra El Calafatéban ugyancsak 18 US$ adót számolnak fel, míg Buenos Airesben 6-8 US$-t.