NICARAGUA-EL SALVADOR-HONDURAS
Utazás a vulkánok földjén


Nicaraguát és El Salvadort nem véletlenül nevezik a vulkánok földjének, hiszen a két országban együtt több mint 40 tűzhányó található. Van közöttük olyan, ami lávát ont magából, van, amelyik hamuval teríti be a tájat, és vannak olyan kihunyt vulkánok, amiknek kráterében lagúna alakult ki. Te nem kevesebb, mint nyolc vulkán tetején fogsz állni 18 nap alatt, de ha Te is szereted a tűzhányókat, egy percig nem fogsz unatkozni.

Elsőként a Granada melletti Mombacho-vulkán tetején fogsz ácsorogni, majd jön a cápáktól hemzsegő Nicaragua-tó közepén álló Ometepe-sziget két vulkáni kúpja, a Concepción és a Maderas. Az Apoyo-krátertó érintésével Nicaragua egyik legaktívabb tűzhányójához, a Masayához utazol, León környékén pedig a Telicát és a Cerro Negrót mászod meg.

Miután áthajóztál a Fonseca-öblön El Salvadorba, Alegría meseszép lagúnájához látogatsz el, majd Suchitoto érintésével jutsz el a fővárosba, ahol akár a San Salvador-vulkán tetejére is feltaxizhatsz. Érintesz pár apró maja romvárost, majd a Santa Ana-vulkán megmászásával teszed fel az i-re a pontot. Honduras-ban látogatást teszel Copán romjainál, majd áthajózol Roatán szigetére, hogy a rengeteg vulkáni hamut türkizkék tengerben moshasd le magadról.  

Felszerelés

A túrára a következő felszereléssel készülj:

  • nagy hátizsák: a bőröndöt és a sporttáskát nem ajánljuk, mert nehéz vele a mozgás és a szállókon a lépcsőzés. Lehetőleg legyen hozzá vízálló lepel.
  • kis hátizsák: a csillagtúrákhoz fog kelleni, legyen hozzá vízálló lepel.
  • esőkabát: bármikor eshet. Főként csónakokban lehet kellemetlen az elázás.
  • bakancs: néemlyik vulkán megköveteli, hogy egy masszív, de jól szellőző bakancs legyen a lábadon.
  • papucs/szandál: városi sétákhoz és zuhanyzáshoz is jól jön.
  • túrazokni: 1-2 pár nem árt, ha van.
  • túrabot: a vulkánokon segítséget nyújthat.
  • egyéb ruhaneműk: 1-2 pulóver, rövid és hosszú nadrág, pólók, fürdőruha, stb.
  • elektromos cuccok: fejlámpa, fényképezőgép, elemtöltő, pótaksik, stb.
  • egészségügyi csomag: kötszer, sebtapasz, sebfertőtlenítő, fájdalom- és lázcsillapító, hasfogó, görcsoldó, szúnyogriasztó, naptej, stb.

Földrajzi fekvés

A közép-amerikai földhíd lemeztektonikailag egyik legaktívabb zónájában fogsz utazni és túrázni. Az El Salvadoron végigfutó vulkáni sort a Fonseca-öböl töri meg, ahol a vulkánosság szigeteket hozott létre. Nicaraguában a tűzhányok valamivel alacsonyabbak, viszont aktívabbak. A vulkánok mögött fiatal hegységek emelkedtek fel, legmagasabb csúcsaik a 2500 méteres magasságot ostromolják. Ezeken túl nyújtózik Nicaraguában és Honduras-ban a Moszkító-part, de ez utóbbi országban északon a hegyek egész a Karib-tengerig húzódnak.

A Nicaragua-tó egykoron a Csendes-óceánhoz tartozott, majd egy hirtelen kiemelkedés leválasztotta róla. A tó az évezredek során kiédesedett, amihez igazodott a tengeri élővilág. Ez az egyetlen édesvizű tó, amiben máig élnek cápák.

Időjárás

Közép-Amerikában az esős évszak novemberben ér véget, és csak május közepén tér vissza. A legjobb az utazáshoz a november és február közötti időszak, ugyanis ilyenkor nincsen olyan meleg és az erdők is zöldebbek. Március közepétől május közepéig hatalmas a hőség, ilyenkor napközben 40-42 fok is lehet, előtte és utána azonban 30-35 fokkal megúszod. A vulkánokon jellemzően hűvösebb lesz, de még a 2381 méter magas Santa Ana-vulkánon sem fogsz dideregni, hiszen még ott is 20 fok körül fog alakulni a hőmérséklet.

Eső bármikor lehet. Főként a délutáni órákban lehet számítani egy-egy záporra. A vulkánokon gyakran nem lehet kiszámítani a klímát, ezért legyen nálad esőkabát.  

Élelem és víz

Sem Nicaragua, sem El Salvador, sem Honduras konyhája nem túl híres. A három ország egy kultúkörhöz tartozik, ezért mindenhol ugyanazokkal az ételekkel fogsz találkozni. Reggelire jellemzően mindenki pupusát eszik, ami sajttal, babbal vagy hússal töltött sült tortilla. Ezen kívül húst esznek rizzsel és babbal, gasztronómiai csodát tehát ne várj! Copánban és Roatán szigetén lesznek jobb éttermek, a szigeten halra és tenger gyümölcseire készülj.

A limonádék és gyümölcslevek jók és nem drágák. A csapvíz sehol nem iható, de minden boltban kapható tisztított víz, nem túl drágán. Aki a borokat szereti, az ne ide jöjjön, mert mindhárom ország sörivó. Nicaraguában a Toña, El Salvadorban a Pilsener, Honduras-ban az Imperial és a Salva Vida a leghíresebb sörök. Rövid italokban a rum a menő, a nicaraguai Flor de Caña zseniális.

Utazás

Nicaraguába Európából csak az Iberia indít közvetlen járatot, minden más légitársaság amerikai vagy panamai átszállással operál. San Pedro Sulából hazafelé ugyanez a helyzet, így valószínűleg az USA-n keresztül fogsz repülni. Roatánról az Avianca járatával fogsz a legnagyobb hondurasi városba érkezni, ennek a jegynek az ára kb. 100 US$.

Helyben többnyire helyi csirkebuszokat veszel majd igénybe. Mindhárom ország közlekedése elég kaotikus, így az utazáshoz nagy toleranciára lesz szükséged. Nicaraguából El Salvadorba csónakkal kelsz majd át, El Salvadorból Hondurasba pedig shuttle járattal jutsz el. Roatánra egy több szintes luxuskomppal utazol át.

Szállások

Nicaragua, El Salvador és Honduras igazi hátizsákos országok, éppen ezért a szállásadók többsége rájuk épít. Sehol ne számíts luxusra, de a lehetőségekhez mérten tiszta, kényelmes szállókon éjszakázol majd. Granadában és Leónban hangulatos, koloniális jellegű vendégházakban leszel elszállásolva, az Ometepe-szigeten pedig egy partmenti panzióban. Utazásod legegyszerűbb szállása Potosíban lesz, ahol egy helyi család apró vendégházában töltöd az éjszakát. Alegríában ismét egy koloniális jellegű hotelben éjszakázol, Suchitotóban és San Salvadorban modernebb szálloda lesz az otthonod. Juayúában és Copán Ruinas-ban nagyon hasonló panzióban alszol, Roatán szigetén pedig egy családias hangulatú, part közeli hotelben.  

Mindenhol próbálunk 2-3 ágyas szobákat foglalni privát fürdővel, de azért ezt ne vedd készpénznek. Egyik ország sem épít a csoportos utazásra, ezért érhetnek meglepetések. A lehetőségekhez mérten mindent megteszünk. Wi-fi Potosí kivételével mindenhol lesz.

Költőpénz

Nicaragua pénzneme a córdoba (C$). 1 US$ = kb. 27 C$. El Salvador pénzneme 2001 óta az amerikai dollár, míg Honduras-ban a lempira (Lps) a fizetőeszköz, de Roatán szigetén sok helyen elfogadják a dollárt is. 1 US$ = kb. 22 Lps. Nicaraguában és Hondurasban a dollárt jobban váltják, de fontos, hogy legyen nálad kis címlet is, mert El Salvadorban az 50 és 100 dollárosokat nem szeretik. A VISA és MasterCard kártyákat mindegyik automata elfogadja, egyéb kártyákkal azonban meggyűlhet a bajod.

Mindhárom ország egy árnyalattal olcsóbb Magyarországnál, de a jobb éttermek drágábbak lehetnek. Két dollárból könnyen be lehet pupusázni, de egy egyszerű spagettit egy átlagos étteremben már 5 dollárért mérnek. Roatán más világ, karibi árakkal készülj. Mindent összevetve 400 dollárból ki lehet jönni.

Áram és kommunikáció

Mindhárom országban 110 V a hálózati feszültség. A mai elektromos készülékek általában már működnek ezzel a feszültséggel is, de teljesítményük alacsonyabb. Mindenképp ellenőrizd le, hogy a készülékeid működnek-e 110 V-tal. Ha nem, akkor transzformátort kell beszerezz, ami nem kevés utánajárás, mivel nem kapható bármelyik elektromos szaküzletben. Általában repülőtereken beszerezhető, illetve interneten rendelhető, de nem olcsó. 100 US$ alatt biztosan nem úszod meg. Ha transzformátorra nem is, forma átalakítóra biztosan szükséged lesz. Az amerikai típus használható, ami kétágú, szögletes csatlakozó. Bármely elektromos szaküzletben megvehető 1000-2000 forintért. Repülőtéren is kapható.

Nicaragua hívószáma +505, El Salvadoré +503, Honduras-é +504. A vezetékes hívás ára internetkávézókból újabban egyre kedvezőbb, a mobilhívás ára azonban drága. Olcsóbb megoldás, ha kártyafüggetlen telefont hozol ki magaddal, amibe helyben vásárolsz kártyát. Fontos, hogy a telefonod legyen háromsávos, mégpedig olyan, ami bírja az 1900-as sávot (van olyan 3 sávos telefon, ami a klasszikus 900 és 1800 mellett a 2100-as sávon működik, az nem jó).

Minden nagyobb településen van internetkávézó. A normál tarifa óránként 1 US$ (Roatánon akár 3 US$ is lehet), sávszélességben azonban nagyok az eltérések, ezért ha képeket szeretnél képmegosztókra feltölteni, mindig kérdezz rá a sebességre. A legtöbb szálláson lesz wi-fi.

Veszélyek

Veszélyekből Közép-Amerikában van elég, de ezek többsége nem a természetből származik. Honduras és El Salvador a Föld legveszélyesebb országai közé tartoznak, de a gyilkosságok többnyire bandaháborúk következménye. A turistákta nézve is reális probléma a zsebesek jelenléte, éppen ezért nagy értékeket ne tarts olyan helyen, ahonnan az könnyen elvihető. Fényképezőgép a nyakba legyen akasztva, a hátizsákodat - főleg buszokon - fogd az öledbe vagy hordd a hasadon. A dugipénzt oszd szét több részletre és rejtsd el különböző helyeken. A zsebedben csak éppen aktuális költőpénz legyen, amit a legjobb olyan övben hordani, amin van zseb. Erőszakos fellépésekre nem kell számítani. A hölgyek kaphatnak megjegyzéseket, de jobb, ha átsiklanak felette, vagy egy poénnal letörik a szarvát az udvarlónak. A túra legveszélyesebb települése San Salvador, itt nem ajánlatos éjszaka mászkálni az utcán.

Természeti veszélyt jelenthetnek a vulkánok. A Masaya, a Cerro Negro, a Telica és a Santa Ana is aktív tűzhányók, bármikor kitörhetnek. Ha a hatóságok valamelyik hegyet veszélyesnek ítélik meg, akkor azt nem fogjuk megmászni. A gyalogtúrák során figyelj oda a sziklákra, mert ezekben az országokban nincsen hegyi mentés.

Higiénia

Közép-Amerika leglatinabb országaiba készülsz, úgyhogy ne lepődj meg, ha nem lesz minden makulátlan tiszta. A szállókon nem lesz gond a mosdókkal, de pályaudvarokon, kifőzdékben látni fogsz furcsaságokat. Sokakat zavar az utcán heverő szemét, ezzel is jobb, ha utazás előtt megbarátkozol. Mivel alapvetően szegény országokról van szó, az egészségügyi ellátás sem az igazi. Az állami kórházak nagyon gyenge színvonalúak, ráadásul a bandaháborúk miatt veszélyesek, a privát kórházak sem olyanok, mint Európában. Mindig legyen nálad WC papír, és készülj nedves törlőkendővel is. A csapvíz sehol nem iható.

Oltások, gyógyszerek

Kötelező oltás nincs a térségbe, azonban erősen ajánlott a Hepatitis A+B kombinált és a Tetanusz oltások beadatása. Ezek beadását legkésőbb 1 hónappal az utazás előtt meg kell kezdeni. Maláriától nem kell tartani, de nem árt, ha íratsz fel a háziorvossal egy doboz Delagilt (A Malarón és a Lariam szedését nem ajánljuk). Ezzel kapcsolatban nézz körbe az Országos Epidemiológiai Központ honlapján. 

Időeltolódás és vízum

Mindhárom országban a közép-európai időzónához képest az időeltolódás télen -7, nyáron -8 óra.

Egyik országba sem kell magyar állampolgároknak vízum, viszont vannak határátlépési díjak. Nicaraguában 7 dollárt kérnek el kilépéskor, bár Potosíban ezt olykor elfelejtik beszedni, a hondurasi határon pedig 3 dollárt húznak le a turistákról. Egyes repülőjegyek nem tartalmazzák San Pedro Sulában a repülőtéri adót, ami kb. 40 US$.

Utazás időpontja

Nincs kiírt időpont

Költségek / Fő
(6-8 fős csoport esetén)

Normál ár
2490 US$
Törzsutas ár
2240 US$
Repülőjegy
kb. 1500 US$
Költőpénz
kb. 400 US$
Az ár tartalmazza
  • a szállásokat (17 éjszaka hotelben vagy vendégházban)
  • a közlekedést privát és csirkebuszokkal
  • a kompjegyeket Isla Ometepére és Roatánra
  • a privát csónak árát Nicaragua és El Salvador között
  • a programban szereplő belépőket
  • a helyi vezető díját a Maderas- és a Santa Ana-vulkánra
  • a sandboardokat a Cerro Negrón
  • a transzfereket
  • a túravezetést

Az ár nem tartalmazza
  • a repülőjegyeket
  • a repülőtéri és határátlépési adókat
  • az étkezéseket
  • a templom- és múzeumbelépőket
  • a városi taxik díját
  • a különprogramok árát
  • az oltások és gyógyszerek árát
  • az utasbiztosítást

5

Túravezető

Oszd meg másokkal

Hasonló utazásaink

BETELT!!!
Jelentkezz várólistára!

Normál ár
3320 US$
Törzsutas ár
2990 US$

Vulkántúrák az Irazú és a Turrialba csúcsára, felejthetetlen szafarik a Corcovado és Manuel Antonio Nemzeti Parkban, vizes programok Uvitában és az Isla del Cañón.


2024. március 31 - április 15.

Normál ár
2390 US$
Törzsutas ár
2150 US$

Utazás a bolíviai Andokban, La Pazzal, a Titicaca-tóval, Sucréval és Potosíval, dzsiptúra a Salar de Uyuní vidékén, gyalogtúrák Amboró körül.


2024. június 15 - 30.

Normál ár
2590 US$
Törzsutas ár
2330 US$

A Zona Cafetera megismerése után túrázol a Los Nevados Nemzeti Parkban, ismerkedsz Jardín természeti csodáival, bulizol Medellínben, végül pihensz egyet a Csendes-óceán partján.


2024. június 26 - július 14.

Normál ár
2490 US$
Törzsutas ár
2240 US$

Ecuadori körutazás Amazónia, az Andok és a Csendes-óceán érintésével, bicikli- és dzsungeltúrákkal, magashegyi trekkinggel.


2024. július 17 - augusztus 4.

GARANTÁLT INDULÁS!!!
Már csak 2 hely kiadó a csapatban!

Normál ár
2490 US$
Törzsutas ár
2240 US$

Utazás Dél-Kolumbiában a Tatacoa-sivatag, Tierradentro, a San Agustín Régészeti Park, a Fin del Mundo ökopark, a Laguna Verde, a Rio Mayo-kanyon és Popayán érintésével.


2024. augusztus 7 - 25.

Normál ár
4390 US$
Törzsutas ár
3950 US$

Két hetes kalandozás a Pantanal mocsárvidékén és annak táblahegyei mentén kapibarák és kajmánok között, garantált jaguárlessel körítve.


2024. szeptember 8 - 22.