A túrák nehézsége


Bár nehéz egy túrát számszerűsíteni, fontos, hogy mielőtt jelentkezel egy útra, tudd, mire számíts. A két legfontosabb aspektus, ami alapján dönthetsz egy túra mellett vagy elvetheted azt, a fizikai nehézség és a kulturális sokk (hegyeknél a technikai szint). Nagyon fontos, hogy mielőtt jelentkezel egy túrára, olvasd el az alább írtakat

1) Fizikai nehézség

A legtöbb ember egy kalandtúra esetén a fizikai megpróbáltatásoktól fél. Nem mindenki alkalmas a sorozatterhelésre, ezért nehéz és extrém túrák előtt mindig tarts önvizsgálatot, valóban neked való-e az adott túra.

Nagyon könnyű túrák (1-2): Egyszerű túra, könnyed sétákkal. Bárki számára teljesíthető, akár szív- és érrendszeri megbetegedés mellett is vállalható utazásforma, bár ha ilyennel rendelkezel, azt mindenképp jelezd nekünk előre. Főleg városi séták, nemzeti park bejárások, romlátogatások tartoznak ebbe a kategóriába, komoly szintemelkedés nélkül. Komoly felszerelésigénye nincs ezeknek a túráknak.

Könnyű túrák (3-4): Ezeken a túrákon már olykor megjelennek az egész napos, legfeljebb 20 kilométeres gyalogtúrák, könnyen követhető, gondozott ösvényeken. Magashegyi gyalogtúrák esetén nincsenek nagy szintemelkedések, de 3000 méter alatt lehetnek benne rövid kaptatók. Ezek a túrák minimális edzettségi állapottal könnyen teljesíthetők, de szív- és érrendszeri problémákkal valamint komoly túlsúllyal küszködők számára már okozhat kellemetlenséget egy ilyenfajta túra.

Közepesen nehéz túrák (5-6): Ezeken az utazásokon megjelenik a sorozatterhelés, akár 3-4 napon át is túrázhatsz megszakítás nélkül. A napi távok az őserdőben a 25-30 kilométert, magashegyen a 15-20 kilométert is elérhetik, maximum 1000-1200 méteres szintemelkedéssel. A terepviszonyok is megváltoznak, de nem kell extrém körülményekre számítani. A túráknak komolyabb a felszerelésigénye, és nem árt, ha az út előtt edzel egy keveset.

Nehéz túrák (7-8): Magashegyi túráknál a napi növekvő távok mellett nagyobb szintemelkedések jelentkeznek, olykor akklimatizációs szintek elhagyásával. Dzsungeltúrákon az ösvény sáros és nehezen követhető, sok az akadályozó elem. Nagy távokat sétálsz le, akár 45 kilométeres napi etapok is megjelenhetnek. Készülést igénylő túra, íróasztal mögül felállva nem fog menni.

Extrém túrák (9-10):  Extrém terepre, nagy távokra, kellemetlen klímára készülj. Esőerdőben sokszor nem lesz ösvény, azt magadnak kell kialakítsd, magashegyeken ritkán járt vagy mászott útvonalakon fogsz haladni, gyakran 5-6000 méter felett. Az ilyen utazásokra kizárólag tapasztalt túrázók jelentkezését várjuk, mert komoly fizikai igénybevételre kell számítani.

2) Kulturális sokk

Tapasztalat, hogy nem a fizikai megpróbáltatások jelentik a legtöbb problémát egy latin-amerikai utazás során, hanem az ott tapasztalható kulturális jelenségek feldolgozása. A kulturális sokk rátát sok aspektus határozza meg, így a helyi kulturális szokások, a közlekedés, a higiénia, a szállások minősége, az étkezések, stb. Besorolásunk is ezeket a támpontokat veszi alapul.

Európai viszonyok (1-2): A szállások, a zuhanyzók és a mosdók tiszták lesznek, a csapvíz iható. A helyi ételek mellett mindig lesz lehetőséged európait is enni, az ország vagy térség higiéniás szintje nem sokban tér el az otthon megszokottaktól. A kórházak is jól felszereltek. Kulturális különbségek nincsenek.

Viselhető (3-4): Egy-két dologban eltéréseket tapasztalhatsz az otthon megszokottól. Nem mindenhol lesz meleg víz a zuhanyzóban, gyakori a folyosó végi WC, a wifi sem fog száguldozni. Egy-két alkalommal előfordulhat sátrazás, függőágyazás. Nem mindig lesz étterem, előfordulhat, hogy kifőzdében vagy piacon kell étkezz. A tisztaság fogalma is változik, megjelenik az utazás alatt a szemét, az éjszakákat sem mindig steril körülmények között töltöd.

Bevállalós (5-6): Tapasztalt utazóknak nem jelenthet gondot az ilyen jellegű út, de ha még nem hagytad el soha Európa területét, akkor szembeötlő lehet a különbség. Egyre gyakrabban fordul elő sátrazás vagy függőágyazás, olykor fürdési lehetőség, gyakran wifi nélkül. A szállókon nem lesz meleg víz, gyakran magadnak kell elkészíteni a kaját, nem mindenhol lesz kifőzde vagy étterem. Olykor viselni kell az éhséget. A turizmus elől elzárt területeket és kultúrákat ismerhetsz meg, ezért hosszú és kényelmetlen utazásokra készülj. Megjelenik a népviselet, a gyerekek elszaladnak a fényképezőgép elől. Belefuthatsz ősi ceremóniákba, néhol viselni kell a koldusok támadásait. 

Tűréshatárt feszegető (7-8): Olykor még a tapasztalt túrázót is sokkolhatja az, ami itt vár Rád. Nincstelenség, éhezés, bűnözés, stb. A fehér embert kinézik, nem érzed magad biztonságban. De ez csak az érzet, a latinok (azon belül is a szegények) roppant kedvesek, de mivel ritkán látnak fehér embert, ezért kezdetben furcsán viselkednek veled. A közlekedés nehézkes, gyakran lerobbannak a buszok, bármikor ott éjszakázhatsz az út szélén. Olyan ősi ceremóniák részese lehetsz, ahol állatokat áldoznak, valamint olyan ünnepségeken vehetsz részt, ahol őrült dolgok történnek. A kórházak olyan minőségűek, hogy inkáb piócás emberhez fordulsz vagy egy sámánra bízod magadat. Nem jutsz mindig hozzá élelemhez, olykor egész nap viselned kell az éhséget. Az esetek többségében függőágyazol vagy sátrazol, fürdési és internetezési lehetőség pedig akár egy hétig sem lesz. Nagy adag tolerancia kell az ilyesfajta utazáshoz.

Extrém viszonyok (9-10): Ebbe a kategóriába azok a túrák kerülnek, ahol teljes lesz a nélkülözés, csak magadra számíthatsz. Az előző kategóriához képest annyival keményebb egy ilyen túra, hogy teljesen megszűnik a kapcsolatod a külvilággal, valamint előfordulhatnak forró helyzetek, így találkozhatsz gerillákkal, drogtermesztőkkel. Az ilyen túrákon senkiért nem vállalunk felelősséget.

Túranaptár


* Ha nem jelölsz ki semmit, az összes utazásunkat kilistázza.

Hírlevél

Érdekelnek a legfrissebb infók Latin-Amerikáról? Elképzelhetőnek tartod, hogy a jövőben velünk utazz? Akkor légy jó, és iratkozz fel!
* Adataidat bizalmasan kezeljük, senkinek nem adjuk ki, kizárólag arra kellenek, hogy el tudjunk érni híreinkkel.